Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Brunner Erzsébet--India másik magyar származású festóje

2009.04.17

                 Brunner Erzsébet, India másik nagy magyar festője

 

2009 február. Szeged. Baráti társaságban. A házigazda fivére, Pál Dániel, tudja, hogy  Magyarországon ismertem Selva Rája Yesudiant, és elhozta nekem a  Jóga, India világa című folyóirat 2006-ban kiadott számát, melyen Yesudian időskori portréja ékesíti a címlapot. Milyen szép volt még fehér hajjal is! Arca, szeme sugárzik, bőre sima… Belelapozok a folyóiratba és egy másik név ugrik a  szemembe: Brunner Erzsébet!  Alig akarom elhinni.  Ez valóban a sors ajándéka. Ömleni kezdenek számból a szók… ezt valóban el kell most mesélnem, mert  szinte hihetetlen: egy másik régi ismerős…Aztán, már otthon, elolvasom, mit ír róla valaki más.  Valahol el kell kezdeni azt a tarka szőttest ismertetni, ami a nyolcvanöt év alatt az életem volt… kezdem tehát vele.

 

Bár ismeretségünk rövid volt, mély benyomást tett rám, és olyan maradandót,  hogy még most is, ennyi év után is, bátor vagyok első személyben idézni őt.  Szívem és elmém felvette szavait, mozdulatait egy video szalagra, és most lejátssza.  Indul a videó.

 

1977, június 21, hétfő, este fél nyolc.  A hely: az India International Center,  Új Delhi, India.  Rockefeller pénzből épült, elegáns, kényelmes, légkondicionált. Férjemmel, Dr. Stephen Brunauerrel, május 7-e óta világkörüli úton vagyunk. A Japan Society for the Advancement of Science meghívására 32 napot töltöttünk Japánban.  Ő szinte minden nap előadást tartott egyetemeken,  laboratóriumokban, én kutatómunkát végeztem és többször előadtam. Mind-

ketten gyönyörködtünk Japán szépségeiben, végül június 14-én, kedden,  elindultunk, nem vissza, hanem tovább, hogy végül „79 nap a Föld körül”címszó alatt hazatérjünk amerikai otthonunkba, New York államba.

 

Előadásom 6:30-ra lett meghirdetve a helyi lapban, és jól sikerült.  Leülök, hogy fogadjam azokat, akik személyesen akarnak beszélni velem.. Utolsónak  maradt egy magas, karcsú nő, már nem fiatal.  Nyilvánvalóan nem indiai, szőke, fehérbőrű, de indiai szárit visel, természetes gráciával.  Erős, határozott kézfogással mutatkozik be,  jól kihangsúlyozva a nevét: Brunner Erzsébet.  Megmagyarázza, hogy a Brunauer nevet látva az újságban, eljött, részben kíváncsiságból, hátha a név elírás volt és esetleg rokonok vagyunk.  Aztán maradt, mert tetszett neki, amit hallott.  Ezen jót nevetünk.  Rögtön elhatározzuk, szeretnénk jobban megismerni egymást.  Mondom neki, sajnos mi már másnap éjjel elutazunk, és a délelőttre már van egy fontos programom.  Megállapodunk, hogy másnap délben együtt ebédelünk.

 

Érdekes módon, az a fontos délelőtti program nem sokkal az előadásom előtt alakult ki.  A társalgóban, sokszínű, élénk társalgás közben egy helybéli férfi könnyedén megkérdezte tőlem, „Persze, tudja, hogy India egyik legnagyobb festője egy magyar nő volt?”  Nem tudtam.  Gyorsan felvilágosítottak, hogy  bár az apja indiai volt, a lány Magyarországon született, magyar anyától, de Indiában nőtt fel, és olyan híres lett, hogy Új Delhiben utcát is neveztek el róla, és fontos gyűjtemény reprezentálja őt egy közeli múzeumban.  Akkor rögtön elhatároztuk, hogy másnap megnézzük.  Amit akkor láttam, azt meg is írtam és olvasható, színes képmelléklettel:”Amrita Sher-Gil, India magyar származású festője” (Nők Lapja, Budapest, 1978, 14-15 o.  

Folytatódik a videó. Visszatérek az India International Center-be, asztalt foglalok  Percek alatt Erzsébet is megérkezik, kezet fogunk, rendelünk. Érzem, látom, jól ismerik őt, nagy tisztelettel fogadják.  Magyarul beszélünk. 

„Nagykanizsán születtem, családom jómódú volt.  Anyám még középiskolás

volt, mikor apám lett az iskolában a rajztanár.  Anyám rajztehetsége már kiütközött, és szülei úgy döntöttek, vegyen különórákat az új tanártól.  Hamarosan szerelem fejlődött ki köztük és 1909-ben, érettségije után, Farkas Erzsi és Brunner Ferenc házasságot kötöttek, sőt 1910-ben már én is megszülettem.   De boldogságuk nem tartott soká.  Születésem után anyám mély depresszióba esett.”

Rábólintok.  „Post-partum depresszió.”

„Akkor még nem volt ez olyan ismert.  Csak azt vették észre, hogy Erzsi már  nem akar a férjével élni.  Bár együtt dolgoztak, házaséletről nem lehetett  szó többé és külön is költöztek, bár nem váltak el. Aztán más gond is volt.  A mama elkezdett undorodni az ételtől.  Egyre kevesebbet evett.  Ahogy az évek teltek, annyira legyengült, hogy végül már ki sem tudott kelni az ágyból.  Nem lehetett hatni rá. Rajtam kívül senkit sem tűrt meg maga mellett.  Én igyekeztem őt ellátni, de borzasztó volt látni őt ebben az állapotban.

„ Végül—én akkor tizenöt éves voltam—hallottam egy férfiről, azt mondták, bicsérdista. Elmentem hozzá, hátha tud valamit, amit az orvosok nem tudnak.  Nem csalódtam benne. Tanácsa ez volt:

„Menjen ki az udvarra és ásson ki”-- ránézett a vézna karjaimra, de folytatta—„ásson ki  annyiféle gyökérnövényt, ahányat csak tud.  Répát, petrezselymet, céklát—amit talál.  Mossa meg, vágja kis darabokra, tegye tálcára, és kínálja meg az édesanyját.  Ha ő elfogadja, meg fog gyógyulni.”

„Úgy is tettem.  A föld keményre volt fagyva—február volt—de én ástam.  Tőlem függött az anyám élete.  Volt mindenféle zöldség—nem sok, de elég egy tálcára. Megmostam, feldaraboltam.  Odavittem a mamához.  Ahogy ott feküdt, alig volt már benne élet.  Könyörgésemre kinyitotta a szemét.  Csak nézett, aztán” --és itt Brunner Erzsébet felemeli a kezét és mutatja, demonstrálja az alig pihegő, halálosan gyenge nő kézmozdulatát— „lassan, nagyon lassan felemelt egy gerezd fokhagymát…”   és megint végtelenül lassan felidézi a  mozdulatot— „a szájába tette.  Elkezdte szopogatni…”

…Ott, abban az indiai étteremben, az érett, imponáló, elegáns nő elém varázsolja azt az égőszemű kamaszlányt, aki csupasz akaraterővel visszahozta haldokló anyját a szakadék széléről.

„És attól fogva, hogy azt a gerezd fokhagymát szopogatta, elkezdett visszatérni bele az élet „

Brunner Erzsébet ajkai ugyanúgy, szinte észrevétlenül mozognak.  Élete csúcs-

teljesítményét éli újra.  A külvilág megszűnt körülöttünk.

 Sóhajtás.  „És meggyógyult.”

„Új életet kezdett.  Minden állati terméket száműzött a házból.  Bőrcipők, táskák,

bőrövek, mindennek menni kellett.  Ő maga szőtte-fonta-kötötte-horgolta  a ruháit, az enyémeket is.  Cipőt, szandált rostokból, spárgából, kötél-darabkákból.

Abban jártunk.  És gondolatban szőtte-fonta a jövőnket.” 

„Akkoriban—a huszas évek végén—Magyarországon sokan ismertük Rabindranath

Tagore nevét, verseit, filozófiáját-  A mama és én elzarándokoltunk Balatonföldvárra,

a Rabindranath Tagore Sétányhoz.  A mama úgy érezte, a költőnél van a jövőnk kulcsa. El kellett jutnunk hozzá, de hogyan?  Ezt is kigondolta.  

„A terv két részből állt.  Ahhoz, hogy engem elvihessen Magyarországról, meg

kellett szereznie apám beleegyezését.  Első lépés: külföldi ösztöndíj szerzése, de

 valahol nem túl messze.  Ez sikerült.  Egy éves tanulmányút Olaszországba, művészi tehetségét fejleszteni.  Akkorra már én is művészpalánta voltam: Kisfaludy-Stróbl mellett szobrászatot tanultam.

Második lépés: ruházatunk elkészítése.  Új, növényi rostokból készült ruhák, cipők, és fejenként egy-egy fonott nádkosár, mint kézi-poggyász. Senki nem sejthette, hová készülünk, és hogy nem látnak többé.  1929 május ötödikén  elindultunk, állítólag egy olaszországi tanulmányútra.  Én teljesen a mamára  bíztam az életem, az lesz, amit ő akar.

A vonat pedig vitt.  Nem szálltunk ki Velencében, Rómában, Nápolyban.  Magunk  mögött hagytuk az olasz félcsizmát.  Hajóval folytattuk, Szicília felé.  Aztán ismét  vonattal, az Ismeretlenbe.  Egyszercsak megállt, a nyílt pályán.  Éjszaka volt.  A  mama odaszólt nekem,’Fogd az utazókosaradat! Leszállunk!’

„.Odabotorkáltunk a legközelebbi parasztházhoz.  Bekopogtunk, beengedtek.  Reggel a mama kivett a táskájából egy előre megírt levelet.  Kézjegyekkel megkérdezte váratlanul

 szerzett házigazdáinktól, mi a postai  címük.  Ráírta a borítékra.  Aztán megcímezte:  Rabindranath Tagore úrnak, India.  Bélyeget vett, feladta.  Aztán vártunk.

„Én nem láttam, mit írt a levélben, de biztosan benne volt minden fontos, mert nem

sokkal később, a megadott címre, levél jött Indiából.  ’Asszonyom, az Ön helye itt

 van velünk, jőjjenek, a lányával együtt.  Aláírás: Rabindranath Tagore.’

„És valóban, az lett az otthonunk, ahol ő élt híveivel, követőivel, az egyetemen,

amely az ő otthona volt.  Alkalmunk volt megismerni nemcsak őt, hanem India

minden nagy szellemét: a Nehru családot,  tudósokat, művészeket, politikusokat,

szenteket.  Anyám sorra megfestette a portréikat, sőt rájöttem, hogy az én igazi

hivatásom is a festészet.  Aztán útnak indultunk—inkább zarándoklat volt ez, mint

 utazás. Megismertük Mahatma Gandhit remetelak-szerű otthonában.  Megfestettem

az ő  portréját és—legnagyobb boldogságomra—kézjegyével elismerte!”

„Hol vannak most ezek a képek?” Kérdezem. Hiszen aznap reggel láttam, elbűvölve,

az Amrita Sher-Gil gyűjteményt a városi múzeumban. Különös, hogy nem említették, nekem hogy Indiának másik két magyar származású festője van, anya és lánya!

Brunner Erzsébet most megáll elbeszélésében és körülnéz  az ebédlőteremben.

Odaint asztalunkhoz egy hindu fiatalembert.  Az azonnal odajön és féltérdre

 ereszkedik előtte, mint egy királynő előtt.  Pár szavas utasítás következik egy

 nyelven, amelyet nem értek.  Az ifjú bólint és elsiet.  Várunk.   Pár perc

 múlva Erzsébet ismét beszélni kezd.

„Talán meg fog lepni a válaszom.  A képek magángyűjteményben vannak.  Anyám

 nagyon nehezen tudott volna megválni akár egyetlen képétől is.  Mindet a szíve

 vérével festette.  A kivétel csak az volt, ha magának a modellnek ajándékozta

  szív-a-szívnek.  A legtöbb kép még otthon van, saját otthonomban, bár…vannak,

akik szeretnének változtatni ezen…”

Ezen a ponton a fiatal hindu visszatért asztalunkhoz és – ismét féltérdre ereszkedve,

átad Erzsébetnek egy albumot.  Ő köszönetet bólint, majd felém fordul, és

 leteszi az albumot kettőnk közé, az asztalra.

”Ez egy válogatás…Sok száz festményből.  Arról van szó, hogy készülőben van egy kiállítás…”

Megnyílik előttem az album.  Selyem kötésben, csontszínű papíron egy művészi

 tárlat jelenik meg.,a kettőjük művei: Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet.

Káprázatos.

Portrék. Tájak. Víziók.  India álomvilága.  Rögtön az jut eszembe: milyen más,

mint Amrita festményei, amelyeket reggel láttam a múzeumban. Azok erős

színeikkel, merész vonásaikkal bűvöltek el:, az élethű emberek,  állatok szinte

 kiugrottak a vásznakról.  India első európai művésze volt ő.  A Brunner anya és lány a hagyományos India, minden földöntúli szépségével.  Az arcok – bár valódi emberek

képei, mégis szinte túlvilágiak.  A tájak – a köd-párában remegő indiai föld, egy

 álomvilág –

Időnk lejárt.  Az ebédlő lassan kiürült.  A művésznő becsukja az albumot, végig

 simítja száriját, és búcsúra nyújtja erős kezét.  „Kár, hogy már holnap utaztok.

 Szerettem volna többet hallani rólad!”  Megbeszéljük, hogy majd írunk egymásnak.

A portán rossz hír fogad.  A Japan Airlines dolgozói másnapra sztrájkot hirdettek.  A légitársaság elintézte, hogy a Pan American-nal mehetünk tovább, de már csak pár

óránk maradt összecsomagolni és elbúcsúzni itteni barátainktól..  Minden

megváltozott.

A következő állomás, Irán, a széthullás szélén áll.. A shah napjai meg vannak

 számlálva. Az Indiában töltött hét békés álomvilága a múltba tűnt.  A történelem

kegyetlen valósága elsodorja tőlem a művésznővel töltött órák meghitt emlékét.

—mostanig.   

A Jóga—India világa  című folyóiratból megtudtam, hogy az a terv, melyre Erzsébet célzott, célzott, valóban megvalósult.  A művésznő elfogadta csodálói javaslatát, hogy az

óriási hagyaték sorsáról időben intézkedjék.  Magyarország szerencséjére, több mint

ezer festményük hazánkban talált otthont és máris folyamatban van azok végleges

 elhelyezése a család szülővárosában, Nagykanizsán, az úgynevezett „kiskastélyban.”  Valóban a sors kegye, hogy erről most értesültem.  Alig várom, hogy láthassam a

 nagykanizsai Brunner-gyűjteményt..Jay Gurudev.

 

Dr. Hunyadi Dalma

ARANYKOR   6035 Ballószög, V. ker. 168.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

greatpro@rediffmail.com

(Hari, 2016.07.21 20:23)

Mystic India Through Art signed by Sass Brunner Elizabeth Brunner 1937 1st editi

http://www.ebay.com/itm/351787735470?ssPageName=STRK%3AMESELX%3AIT&_trksid=p3984.m1558.l2649

100 éve született Brunner Erzsébet

(Győrfy Anikó, 2010.02.26 23:45)

Én is nagy (lokálpatrióta)rajongója vagyok a művésznőknek. 2010-ben több jubileumi kiállítást is rendeznek a művésznő emlékére Nagykanizsán, Budapesten, Bécsben és New-Delhiben. Ez év nyarán avatják fel az Indiai Nagykövetség közvetlen szomszédságában az Indiai Kulturális Központot, melynek első kiállítása a két művésznő festményeit mutatja be.

Re: 100 éve született Brunner Erzsébet

(Győrfy Anikó, 2012.06.28 18:30)

Kedves Győrfy Anikó! Csak most bukkantam rá megjegyzésedre, sajnálom. Korom és földrajzi elszigeteltségem miatt nem volt alkalmam
részt venni a megemlékezésen. Hálás lennék, ha részleteket tudhatnék meg. Kérem, meséljen! Címem: dalmahunyadi@gmail.com