Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mi világunk

2010.07.12

A mi világunk

 

 

A Nyitott Szemmel című folyóirat II. évf. 8. számában pályázatott hirdetett meg ezzel a címmel: „A mi világunk.”  Ugyanennek a számnak bevezető cikke Tísóczki István „Az én világom” című tanulmánya. Szép, elgondolkoztató írás, melynek legtöbb pontjával egyetértek, bár nem mindegyikkel. Pl. a 7. oldalon írottakkal. „Az én világom egy olyan világ, ahol az ’állam’ beismeri, hogy nem képes gondoskodni az idős koromról. Üres a kassza, sőt teljesen eladósodott, de...” Itt nem lehet „de.”  Hiába előrelátó és gondos egy ember, egy társadalom, mindig történhet természeti katasztrófa, háború, éhínség, ragályos járvány, amire nem készülhet fel egy egyén vagy család. Honnan jöhet akkor segítség, ha nem az államtól, aki MI vagyunk!

 

Másik kétséges pontja a televízióval kapcsolatos.  Egyrészt szinte KÖTELEZŐVÉ tenné az internetezés mesterfokú tudását, ((szegény idősek!) másrészt a televíziót „kukkolás”-nak minősíti, „…az én világomban a hagyományos televízió vagy nincs, vagy csak szigorú keretek között dolgozik. Nem ontja és programozza az embereket a felesleges és hitelből történő fogyasztásra, erőszakra, homoszexualitásra.”

 

Programozza? Genetikus szakértők szerint „programozás” csak a DNS-en keresztül történik, nem külső hatások által. És KI és HOGYAN szabja meg a „szigorú kereteket?” Vissza a könyvek indexre tevéséhez és a filmek cenzúrázásához?  És mindezt a „kisebb és jobb” állam nevében?

 

Ám ezek részletkérdések. A sok szép és kívánatos elmélettel az a baj, hogy bár megmutatja, hogy mindaz, ami a szerző szerint „jó vóna, ha vóna,” egyáltalán nem világos, hogy „hogyan” és „ki által” válna megvalósíthatóvá. A cikk abba a műfajba tartozik, melyet Morus Szt. Tamás szavával „utópiának” nevez az irodalomtudomány.  A görög OU TOPOS szó szerint: ”nem hely”, vagyis Seholország.

 

Fordítsuk a lapot, és baljós képsorozatot látunk--élet nélküli tájak, hó- és homoksivatagok között távolba néző, fürkésző tekintetű szöszke kislány.  Egyoldalas cikk, címe: „Milyen lesz a világ, ha felnövök.”  Hat gyermektől idéz egy-egy paragrafust.  A szerzők közül három lány, mindhárman tíz évesek. Két fiú 11-11, a harmadik kilenc.  A „ha” jelentheti, azt, hogy „majd amikor.”  Ámde itt nem időhatározó, hanem feltételes esetre utal.  Rögtön az első mondat, a tizenegy éves Barnabás tollából, mellbevág.  „Amikor én felnövök, szerintem már nem is lesz világ.” Hivatkozik a tudósokra, a globális felmelegedésre…de aztán pozitív hangnemre kapcsol.  Bízik saját erejében, hogy képes lesz hozzájárulni a világ megmentéséhez.  Tudomány, béketárgyalások, életmód változtatás…Okos fiú.

 

Kortársa, Norbert, nem említ pozitívumokat.  Az ő jövőképe csupa sivatag, kihalt állatvilág, elsüllyedt városok.  Tizenegy évesen!

 

A három lány más-más szemszögből nézi a jövőt.  Barbara álmodik egy szebb világról, ahol minden gyereknek van legalább egy szülője(!)  Eszter borzad attól a jövőtől, ahol szerinte mindenki öreg lesz és még öregen is dolgozni kénytelen. Enikő megsiratja a vízbefulladt jegesmedvét, akinek kiolvadt lába alól a jég, ahogy én is tettem. 

 

A legfigyelemreméltóbb az én szememben a kilenc éves Marci írása.  „Szerintem az embereknek két választásuk van.  Az egyik az, hogy ilyenek maradnak, mint most, a másik az, hogy megváltoznak.”

 

Egy filozófus van itt!  Figyelem! Folytatja logikai okfejtését.

 

„ Ha ilyenek maradnak az emberek a jövőben, akkor olyan lesz a Föld, mint egy szeméttelep.”

(Csak „lesz?” Nézzünk körül itt-ott!)

 

Kitűnő példákkal illusztrálja jövendölését, azután pedig javaslatokat tesz a szükséges változásokra, melyeknek lényege, hogy az embereknek saját magukat kell jobbá tenniük.  Kevesebb önző viselkedés, több ésszerű tervezés, törődés a természettel.

 

„Én a megváltozott világban akarok élni,” fejezi be a kilencéves filozófus.  Remélem, Marci, hogy úgy is lesz!

 

 

Hosszú tanári pályafutásom egyik fénypontja az volt, hogy 1960 és 65 között alkalmam volt megtervezni és nyilvános televízión tanítani, hat féléven át, egy egyetemi előadás sorozatot a Chicago város által fenntartott főiskolán.  Címe: A világirodalom fordításban.  Hogyan lehet a világ irodalmát egy szemeszterben bemutatni, nemcsak egyetemistáknak, hanem az intelligens felnőtt lakosságnak is, négy állam területén?  A megoldás (amely akkor újdonság volt,): témák szerint. 

 

A tanterv nyomtatásban is megjelent és többször újra is nyomták, több ezres példányszámban.

 

Alapterve a következő volt: (A bevezető magyarázatok után, hogy miért olvassunk szépirodalmat, miért olvassunk szépirodalmat fordításban, és hogyan nyerjünk legtöbbet az anyagból,)--a kötelező és az ajánlott művek felsorolása után--hiszen egyetemi vizsgákat tehetett, aki úgy iratkozott be--

 

I.              Mi az ember? Zarándok, vagy turista?

II.            Az ember és a természet

III.           „A jó élet”: értékrend kérdése

IV.          Ókori bölcsek keleten és nyugaton

V.           „A szenvedések embere” Izaiástól Jézusig

Egy előadás-tömb pedig--melyre neves vendég-előadókat is meghívtam, azt vitatta: milyen a „tökéletes társadalom.” Itt tárgyaltunk meg olyan ideákat, melyeket olvashatunk Plátontól Ovidiuszig, Izaiástól Morus Szent Tamásig, Rabelais-től Voltaire-ig és korunk anti-utópiái-ig.  Összesen húsz nyelvből és kb.

hatvan nép kultúrájából merítettünk. Természetesen a magyar kultúra is bőven szerepelt, Az ember tragédiája

egy teljes műsort betöltött.

Rengeteg idézetet hozhatnék most fel.  De csak négyre szorítkozom.

 

Amikor Hitler lerohanta Lengyelországot, az addig apolitikus Charlie Chaplin elvállalta, hogy A diktátor című filmben kimondja saját életfilozófiáját.  Kettős szerepében így szól a világhoz:

 

„Én nem akarok császár lenni, az nem az én dolgom. Nem akarok senki felett uralkodni, vagy bárkit is leigázni.---mindnyájan segíteni akarunk egymáson. Egymás boldogságából akarunk táplálkozni, nem egymás nyomorúságából…Ebben a világban van hely mindenkinek…”

 

Az Anoním Alkoholisták fohásza így

hangzik: Ó Felső Lény! Adj nekem erőt, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit tudok, és adj bölcsességet, hogy megkülönböztessem a kettőt.

           

Az ember tragédiájában az Úr végső szava Ádámhoz:

            „Mondottam, ember küzdj és bízva bízzál!”

 

„Isten kis szentje,” Assisi Szt. Ferenc pedig így imádkozott:

Uram, tégy engem a Te békéd eszközévé.

Ahol gyűlölet van, hadd vessek szeretetet.

Ahol sértés van, hadd vessek bocsánatot,

Ahol kétség van, hadd vessek hitet,

Ahol kétségbeesés van, hadd vessek reményt,

Ahol sötétség van, had vessek világosságot,

Ahol szomorúság van, hadd vessek örömet.

O Isteni Mester!

Enged, hogy ne azt keressem, hogy engem vigasztaljanak, hanem, hogy én vigasztalhassak.

Ne azt, hogy engem megértsenek, hanem, hogy én megértsem a másik embert.

Ne azt, hogy engem szeressenek, hanem, hogy én tudjak szeretni.

Mert csak akkor kapunk, ha mi magunk adunk,

Akkor nyerünk bocsánatot, ha mi megbocsájtunk,

És csak a halálban nyerjük el az örök életet.  

                      

 

Végezetül: Nem az a megoldás, hogy kitiltjuk a televíziót az életünkből.  A TV-n láttam nemrégiben filmet Teréz anyáról, amint felemeli a porból a leprást, egy másikat a skandináv házvezetőnőről, aki megtakarított pénzén Kínában tevehajcsároknak mesélt Jézusról és sok száz kisgyereket mentett meg az elhurcolástól, dokumentumfilmet az állatorvosról, aki összefoltozza az állatviadalokban szétmarcangolt kakasokat és kutyákat.  Nem Seholországban rejtőzik a Mi Világunk, hanem bennem és benned. Ezt jelenti a szó: Emmánuel.  Az Isten bennünk.

 

 

Dr. Hunyadi Dalma

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.